Jézus születésének hírnökeként tartjuk számon az úgynevezett "betlehemi csillagot". De mi is lehetett ez az égi jel és mikor tündökölt a kétezer évvel ezelőtti égbolton?

Ma, a csillagászati kronológia tudományának jóvoltából, biztosan állíthatjuk, hogy a kiemelkedő égi látványosság a Jupiter és a Szaturnusz bolygók háromszori együttállása lehetett. A rendkívül ritka jelenség a Halak csillagképben következett be, mégpedig - a mai naptárunkat használva -, időszámításunk előtt 7-ben. Az említett időpontban látványosabb üstökös vagy szupernóva nem tűnt fel az égen, no és mitológiailag is az előzőekben említett látványosság az esélyesebb a titok magyarázatára és feltárására.

A Jupiter a régi héber mitológiákban királyi csillagként, míg a Szaturnusz a zsidóság legfőbb csillagaként szerepel, a Halak csillagkép pedig a születés és a Messiás csillagképe volt. Úgy a Halakban a két fő "csillag" háromszori együttállása és szinte (látszólagos) összeérése jelenthette az égi jelet a messiásvárás beteljesülésére. Legalább is ezt hihették a "napkeleti bölcsek", akik bizonyára Babilóniából elindult, és Jeruzsálembe, majd Betlehembe szerencsésen meg is érkezett papcsillagászok lehettek, akik tiszteletüket kívánták tenni a zsidók megszületett királya előtt... A többit már a Bibliából ismerjük.

Amit azonban csak a mai tudományok segítségével tudhattunk meg, az az, hogy a "betlehemi csillagként" fennmaradt bolygóegyüttállás i. e. 7-ben történt, ezért a Gergely-naptárnak ma hét évvel többet kellene mutatnia. Vallástörténeti érdekesség az is, hogy Jézus születésének ünnepét csak a 4. század második felében tette december 24/25-re a keresztény egyház, mégpedig azért, mert a régi római naptárban ekkor volt a téli napforduló időpontja. (Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be.) Régen a téli napfordulót a napistenek születésének időpontjaként tisztelték, sőt e napot három és fél évszázaddal Jézus születése után is megünnepelték. Ilyenkor az emberek máglyát gyújtottak, hogy elűzzék a sötétséget (ma ezt a szerepet a gyertya tölti be!), az északi népek pedig az életet jelképező örökzöld fenyővel díszítették házukat stb. A pogány szokásokat nem nézték jó szemmel az Egyház akkori illetékesei, és szinte parancsra változtatták meg, továbbá töltették ki keresztény tartalommal a december 24-ről 25-re virradó téli napforduló időpontját. Egyben eldöntötték azt is, hogy ez a nap lesz a jövőben Jézus Krisztus megszületésének ünnepe. (Előtte tavaszi időpontban csak kis megemlékezéseket tartottak Jézus születéséről.)

Tehát sok-sok régi hagyomány és szokás útján-módján állt össze a mai december 24/25-ei Jézus születési ünnepünk, a mai fenyőfánk, a rajta égő gyertyánk, és a tetején tündöklő csillagfiguránk - mely a "betlehemi csillagot" jelképezi.

Ma már nem is ezen rideg csillagászati-történelmi adatok a lényegesek a keresztény hívő embereknek, hanem szent Karácsony átélt és bensőséges ünnepe.

Szoboszlai Endre